Hirtelen Szerelem

By: Yume-chan

Egyik este naon dühös voltam. Szerettem volna tombolni, de vmi visszatartott.

Felkeltem és elindultam sétálni.

Rin és Jaken mélyen aludtak. Sesshoumaru is /asszem/ alvásra hajtotta a fejét.

Azon tűnődtem, h most mi lesz. Most, h a Sou’unga előkerült szinte minden összeomlott körülöttem.

Inu no Taishou-sama halála óta nem mondhatnám, h repesek az örömtől…

InuTaishou-sama még anno kb. 1000 évvel ezelőtt, egyik agyarából kovácsoltatott Toutousay mesterrel két kiváló kardot.

A pusztító Tetsusaigát Inuyashára, a fiatalabbra,

a gyógyító Tensaigát pedig Sesshoumaru-samara az idősebbik fivérre hagyta.

De a tudtuk nélkül egy harmadik kard is készült. A Sou’unga… /nincs sok infóm róla, de hatalmas pusztító ereje van/

Amikor elvettem Inuyashától a Sou’ungát hirtelen megéreztem mekkora erőre tehetek szert, ha birtokba veszem. Csakhogy a kard átvette a testem és az elmém felett a hatalmat, és nem hagytam magam mögött semmi más, csak pusztulást.

Abban a percben amikor megküzdöttem Sesshoumaruval felszabadultságot éreztem, de Rint is megtámadtam. Akkor tértem észhez, és a kard ereje megszűnt felettem. A karomon azonban fájó emléket hagyott. Most épp emiatt fáj a fejem.

-Ha rá nézek a karomra visszatérnek az emlékek, és ez éget belülről.

*

Másnap reggel a tisztás szélén ébredtem.

Utunkon sétálgatva elmaradtam a csapattól és lepihentem…

Ismét a kezemet bámulva töprengés fogott el….

Az emlékek közepette dühbe gurultam és ököllel belevágtam egy szikla oldalába… Ez kieresztette a gőzt, de meg is jártam. A szikla oldalán nagy mennyiségű vér folyt le. A fájdalomtól összecsuklottam, de nem tétovázhattam tovább, mert Sesshoumaru jelent meg.

-Itt lepihenünk…- mondta elhidegülten.

-Értem!- válaszoltam lélegzet visszafojtva.

-Mi bajod van?

-Semmi…- válaszoltam ridegen.

*

Aznap este egyedül üldögéltem, amikor ismét Sesshoumarut láttam közeledni.

-Te meg mit akarsz?

-Semmit…csak az érdekelt miért vagy ilyen „furcsa” a kettőnk harca után?!

-Nocsak…hirtelen milyen törődő képes lettél. Napról napra egyre több meglepetést hozol…

-Épp ellenkezőleg… te hozol meglepetéseket.

-Ne kezdj veszekedni…ha meg akarsz tudni vmit ezzel nem éred el….

-Nem akarok megtudni semmit…- válaszolta gúnyosan.

-Akkor ennek a beszélgetésnek semmi értelme.

Egy ideig csend honolt.  Egy enyhe szellő felém fújta Sesshoumaru jellegzetes liliom illatát.

-Sztem bolond vagy.

-Én vagyok a bolond?!!!!!! Majdnem megöltem Rint….

Igen nyugodtan nevezz csak bolondnak, ostobának….és tudod miért?

Mert hanyag voltam, érted bazdmeg!! Kibaszottúl hanyag../közbe szól/

Ne…meg ne szólalj!!!!

-Te nem egyszerűen bolond vagy…..neked elment az eszed!!!!!

Erre a szóra szemrehányóan Sesshoumaru felé fordultam, és egy könnycsepp csordult ki a szememből. Nem mintha nem utáltam volna eléggé, de ezzel végleg betelt a pohár.

-Menj a pokolba!!!!!- válaszoltam dühösen és elindultam a táborhely felé, de ahhoz rajta keresztül kellett áthaladnom.

Nem tétováztam, elindultam felé, de mikor elhaladtam mellette megfogta a kezem, maga felé fordított, és megcsókolt.

Nagyot néztem. Sesshoumaru mélyen a szemembe nézett, és egy percre sem engedett el.

-Elég!!!- kirántottam a kezem Sesshoumaru kezéből, és pofon csaptam.

Lehajtott fejjel, a számat fogva hátráltam.

Majd felnéztem rá, de ő még mindig a szememet fürkészte.

Úgy éreztem nem bírom tovább, és elfutottam…

Egy kis szakadék szélén találtam menedéket. Fájdalmamban égrengető ordításba kezdtem……

-Miért…miért………miért????

Hirtelen összezavarodtam, és magamba roskadtam.

Akkor ébredtem rá, h az egészet csak azért tette, h észhez térjek végre.

-Köszönetet kéne mondanom neki, de soha többé nem nézek a szemébe…

*

Másnap este mindenki bealudt csak én nem mertem. Egyfolytában Sesshoumarun járt az eszem. /legalább elüldözte az emlékeket J/

De mégis inkább külön vonultam. Ám ekkor zajt hallottam magam mögül, és hátrálni kezdtem.

-Az erőm megfogyatkozott. Ha most megtámad vmi, akkor semmi esélyem.

De balszerencsémre Sesshoumaru alakja rajzolódott ki a sötétben.

-Már megint te?- kérdezte lesütve szemeit rólam.

-Én is pont ezt akartam kérdezni! /nem nézek rá, nem nézek rá… nem, nem, nem…../

-Hogy van a karod?- kérdezte, most vhogy más hangnemben.

-Ööö….jól…..most már sokkal jobban van…… Köszönöm.

Ekkor Sesshoumaru felnézett.

-Köszönöm, h észhez térítettél. Bár máshogy is megoldhattad volna, de…

-Miről beszélsz?

Felnéztem Sesshoumarura, és végre nem láttam azt a furcsa csillogást a szemében, mint tegnap.

-Semmiről. Nem érdekes……

Mindketten elfordultunk és az ellenkező irányba haladtunk tovább.

*

2 nappal később csatába keveredtünk egy kisebb-nagyobb szörnnyel, és a karomat érte a támadás.

Sesshoumaru végzett a szörnyeteggel, én pedig a kezemet fájlaltam.

-Mi bajod van?

-Nem…nincs semmi….- a karomon három mély karmolás nyom volt.

Sesshoumaru megfogta a kezem, megszemlélte és végignyalta.

-Ááááá!!!!!…..- sikítottam.

Ekkor rám nézett, megszorította a sebet, és nekinyomott egy fának.

-Mit művelsz? Hagyd abba!!!

Elfordítottam a fejem kínomban, és minden erőmmel azon voltam, h kiszabadítsam magam. Úgy láttam naon is élvezi.

Megfogta az államat, visszafordított és finoman, mégis határozottan megcsókolt. Ismét a szememet fürkészte, amiből bármit kitudott volna olvasni. A nyakamat végignyalva megtalálta a legérzékenyebb pontot.

-Ah….ne!!! Hagyd abba, kérlek….

-A szája folyamatosan érintgette, ezzel teljesen lázba hozott.

A kezét a kimonóm alá csúsztatta. Kezdtem érteni miért volt az a csók.

Nem is azért, hanem……

-Ahhhhh….. neee….haah!!!!

Finoman lefejtett rólam minden ruhadarabot.

Sesshoumaru a nyakamtól a hasfalamig minden érzékeny pontot telibe talált.

-Ne tégy semmit. Csak lazíts…!!!- suttogta a fülembe.

-Mi?... Sesshoumaru…

-Lazíts, lazíts, lazíts……- ezek a szavak visszhangoztak a fejemben a hangjával.

Sesshoumaru alább vándorolt, a szája pedig megállapodott a testem legalján.

Miközben Sesshoumaru hátát simogattam, addig a nyelve eszelős tempóban ízlelgette felizzott testem legmélyét.

A gerincén azonban én is felfedeztem egyik érzékeny pontját, és nem tudtam ellenállni, h ne lássam Sesshoumarut felizgulva.

A szeme érzéki szikrákkal volt tele. De most én csaptam le.

Forró ajkai minden más emléket elfeledtettek vele szemben.

Halk diadallal nevetett, tudta, h még ennél is jobban feltüzelhet. De mielőtt megtette volna, léptem…J

A kezem végigsimítottam a mellkasán, érezve minden apró izzadság cseppet.

Míg végül megállapodott Sesshoumaru férfiasságán, és azzal a ritmusos mozdulattal kezdtem lángra lobbantani benne a vágyat.

Ő tovább makacskodott, és folytatta amit elkezdett. Úgy éreztem nem bírom tovább, és megfeszítve minden rejtett izmomat, nektárt csepegtettem Sesshoumaru szájába.

Sesshoumaru naon élvezte ezt a kis játékot, majd felém hajolt, megcsókolt.

-Érezd- a nyelve pörgött a számban, de nem ez volt az egyetlen.

Finoman belém hatolt, mire én élvezetten hátra vetettem a fejem.

Lassan kezdett el mozogni, h megszokjam az ágyékomat feszítő teljességet.

A szemem szorosan behunyva, és vadul ziháltam.

Sesshoumaru eközben egyre jobban belehúzott. A kiáltásunk elnyomott minden háttérzajt. Nem akartam, h vége legyen ennek a pillanatnak.

A karját markolászva látta rajtam, h nem maradt sok erőm. A nyakamat nyalogatva bíztatott, h minden rendben lesz.

Ám a következő percben, mindketten aláemelkedtünk a földről, és mámoros kiáltással engedtük át magunkat egymásnak….

*

Mikor magamhoz tértem, a víz tükrében láttam magunkat, és egy könnycseppet ejtettem. Még egyszer utoljára megcsókoltam Sesshoumarut, tudván ilyen többet nem fordulhat elő köztünk.

-Hova mész? Ne menj el…maradj még…. Ez a pillanat még tart.

-Sesshoumaru….

Letörölte a könnyeimet és csókot lehelt az ajkamra.

Egymásra fekve néztük a naplementét.

VégeJ